A Dél-Hargita hegyeiben járván gyakran vezet utunk a Vendelné kútjához. Bizonyára mindenkiben, aki valaha a forrásból merített (vagy csupán hallott róla), felmerült már a kérdés, hogy vajon egy efféle, gyengén folydogáló, csekély vízhozamú forrást miért neveznek kútnak, s főképp, hogy ki lehetett ez a Vendelné, akiről forrást neveztek el?!

E kérdésekre Miklós József ad választ egy Weisz Gizi életéről szóló cikkében, mely a Hargita Népe egy 2005. novemberi számában jelent meg: „Apját Vendel Vencelnek hívták, magánjavai voltak a Dél-Hargitában. Kaszálói egészen a Lucsig nyúltak le, s minden oldalról kiterjedt legelők övezték. Nyaranta, mikor huzamosabb ideig felköltözött a hegyekbe és a kis, időverte boronaházban otthoni háztartást rendezett be, csak egy bánat gyötörte. Nincs a környéken egy bő vizű forrás, melyből állatok és emberek szomjukat olthatnák. Ezért fogta magát, s fáradságot nem kímélve kutat ásott. Fakadt is belőle a gyöngyöző kristálytiszta víz, s még csak az volt hátra, hogy küpübe fogja, s vékony csorgóval ellássa. Utána, mert továbbra is lankadatlan volt a munkakedve, vályút vájt, és azt is felállította. Örömmel újságolta a boronaház körül ügyködő feleségének: – Kész a nagy mű, áll a kút. Az asszony, aki meglehetősen begyes és felvágott nyelvű volt, szembependeredett vele, két kezét csípőjére hajította, s így szólt: – A kész kútnak név is kell. Márpedig látja-e kegyed ezt a laskasirítőt? Pozdorjává töröm a derekán, ha a kutat is magának vindikálja. Nem és nem, olyan Isten nincs. A magánjavak a kegyedé, a kút az enyém. Vendel Vencel megtörve állt Markotányos asszonyhoz hasonló felesége előtt. Lapátnyi tenyerét hol összecsukta, hol szétnyitotta, s úgy vacskolta a még benne lévő sarat. Tudta, hogy a rádióval és az asszonnyal nem lehet vitatkozni, s ezért a magasságos ég felé fordított arccal, közfelkiáltással szavazott: Hát legyen, a kutyamindenségit neki! Összeszorított fogait hamar szétlazította, mert rájött egy ilyenszerű fogvicsorgatás ésszerűtlenségére. Így lett a Lucs-melléki jó vizű kút Vendelné kútja.”

A kutat ma egyetlen jelzett turistaösvény sem érinti, mindazonáltal útba ejthető úgy a Hargita-hegység főgerincén végigvezető kék sávjelzésről, mint Csíkszeredát a Hirtelen-pusztával összekötő kék pontjelzésről. A legegyszerűbb a Lucs felől megközelíteni abból a pontból, ahol a gerincjelzés letér a büdösfürdői autóútról, majd Lucs mellékét elhagyva emelkedni kezd a Nagy-kő bükke oldalában. Az emelkedő alján az út kettéválik, mi pedig a jobb oldali szekérutat választjuk, majd 1,1 kilométer után enyhén balra kanyarodva egy tisztásra érünk, és ismét emelkedni kezdünk. 1070 méteres tengerszint fölötti magasságban járunk, a Nagy-kő bükkének valamint a Kárász fejének nevezett magaslatok közé iktatott nyeregben, mely egyben vízválasztót is képez a Nagyos-patak és oldalága, a Kis-patak között. A tisztás közepén esztena található, ezért tavasztól őszig ajánlatos nagyobb csapatban kirándulni ezen az útszakaszon. A karám túloldalán megpihenhetünk egy terebélyes bükkfa árnyékában, mely alatt bővizű forrás fakad, az állatok itatására szolgáló vályúval ellátva. A köztudatban ez a forrás (is) Vendelné kútjaként él – helytelenül. Vendelné valódi kútját innen északi irányban, körülbelül 200 méterre találjuk, tovább követve a szekérutat, egy iker fenyőfa tövében, kövekkel szegélyezve.

A forráshoz legközelebb eső kirándulóhelyek, turisztikai látványosságok: Nagy-kő bükke (1,7 km – Ny-ÉNy), Bilibók-puszta (1,8 km – É-ÉK), Lucs-tőzegláp (1,9 km – DK), Hirtelen-puszta (3,1 km – ÉNy), Szentimrei Büdösfürdő (5,4 km – D), Harom vára (5,9 km – K-ÉK), Zsögödfürdői Csihányos (7,4 km – ÉK), Bánya-patak feje (7,8 km – D). A felsoroltak közül talán a legjelentősebb Erdély legnagyobb kiterjedésű tőzeglápja, a Lucs tőzegláp. Belterületét tundranövényzet borítja, számos jégkorszaki maradványfajnak adva otthont, soknak közülük (mint például a pici nyír – Betula nana) ez a legdélebbi előfordulási helye a világon. A tőzegmoha közt igen értékes növényekre bukkanhatunk: kereklevelű harmatfűre (Drosera rotundifolia), tőzegáfonyára (Vaccinium oxycoccos), tőzegrozmaringra (Andromeda polifolia), mámorkára (Empetrum nigrum) valamint hüvelyes gyapjúsásra (Eriophorum vaginatum). Az állandó nedvesség a következő kétéltű- és hüllőfajoknak kedvez: kárpáti, alpesi, pettyes illetve tarajos gőte (Triturus montandoni, alpestris, vulgaris illetve cristatus), sárgahasú unka (Bombina variegata), gyepi béka (Rana temporaria), barna varangy (Bufo bufo), elevenszülő gyík (Zootoca vivipara), keresztes vipera (Vipera berus). Egyébként a láp állatvilága közel azonos a környező erdőségekével. Újabban a forrás vizét emberi fogyasztásra nem ajánlják, mégis érdemes felkeresni a környező természeti látványosságok okán, vagy puszta kíváncsiságból, a fent elbeszélt anekdota helyszíne iránt.